Proverbs 7

1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál. 2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét. 3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd, 5Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől.

6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem, 7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menő úton lépeget, 9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

10És ímé, egy asszony eleibe jő, paráznának öltözetében, álnok az ő elméjében. 11Mely csélcsap és vakmerő, a kinek házában nem maradhatnak meg az ő lábai. 12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

13És megragadá őt és megcsókolá őt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki: 14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat. 15Azért jövék ki elődbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésű szőnyegekkel. 17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal. 18No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra. 20Egy erszény pénzt vőn kezéhez; holdtöltére jő haza. 21[És] elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá őt.

22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba; 23Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Miképen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van.

24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire. 25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek. Sírba vívő út az ő háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.

27